Ildi, szeretlek, de érzem, hogy te már nem, A szíved messze jár, már nem az enyém benn. Jobb nélküled, mint így félig élni, Nem maradok árnyék, nem fogok többé félni. Összekötöttem volna veled az életem, Hittem bennünk, hogy te meg én — ez a végtelen. Sok tervem volt veled, de az már a múlté, Elvitte a szél, ahogy minden szép hull vég. Refrén: Ildi, én szerettelek, De most már mennem kell, Összekötöttem volna veled az életem, De a szíved máshol ver. Engedj el, én is engedlek, Nem haragból teszem, Csak szeretném, ha boldog lennél, Még ha nem is velem. Verze 2: Megküzdöttem értünk, hidd el, nem volt könnyű, De elengedem most — lehet, ez lesz a legfájóbb könyvünk. Szeretlek, elhagylak, remélem megérted, Néha a szeretet az, ha messziről véded. Szeretném, ha boldog lennél majd nélkülem, Legyen fény az utadon, még ha nem is velem. Én megyek tovább, bár marna ezer emlék, De nem ragadok ott, ahol nem marad esély. Ildi, te voltál minden, most csak egy fejezet, Becsukom a könyvet, de a szívem őriz téged. Refrén (ismét): Ildi, én szerettelek, De most már mennem kell, Összekötöttem volna veled az életem, De a szíved máshol ver. Engedj el, én is engedlek, Nem haragból teszem, Csak szeretném, ha boldog lennél, Még ha nem is velem.